Repertorium





A 19. század ’60-as éveiben August Potthast (1824-1898),1 a Monumenta Germaniae Historica munkatársa, később a Reichstag könyvtárosa monumentális vállalkozásba kezdett: repertóriumba foglalta az európai középkor (főképpen elbeszélő) forrásait. Repertóriumában (Bibliotheca Medii Aevi, I—II, 1862) rögzítette a feldolgozott forrásokról saját koráig kimunkált, akkor korszerű tudást, munkáját felszerelte a kéziratok számbavételével, a nyomtatott kiadások bibliográfiai adataival, valamint a kommentárértékű szakirodalom felsorolásával. Két kötetes művének jelentősen bővített, korszerűsített kiadása 1896-ban jelent meg, és közel fél évszázadon keresztül kielégítő módon szolgálta az egyetemes történetkutatást.2 1953-ban egy nemzetközi tudományos kongresszuson azonban elódázhatatlan döntés született a tudományos eszköz korszerűsítéséről: római központtal (2000-ig Girolamo Arnaldi főszerkesztésében) és nemzeti bizottságok aktív közreműködésével megkezdődött az „új potthast” (Repertorium Fontium Historiae Medii Aevi) összeállítása.3 A munka 2007-ben siet(tet)ve fejeződött be,4 a költségvetési megfontolások és a türelmetlen várakozás miatt számos címszó kidolgozása elmaradt, a munkát sújtotta a monumentális vállalkozások sorsszerűsége: az alapos kezdetek felszínes végre futottak ki: elmaradt többek között a hagiográfia egyik legfontosabb műfajának, a szentéletrajznak (vita) a részletes feldolgozása. Az érintett nemzeti tudományok közül egyedül a német tudományosság vállalkozott a saját kompetenciájába eső anyagnak a karbantartására: a bajor akadémia folyamatosan gondozza a rá hagyományozott, a német középkort illető ismeretanyagot.5 Idő közben a franciák is ráeszméltek a felhalmozott tudásanyag jelentőségére, így ők is folytatják a nagy vállalkozást, természetszerűleg a francia történelmet közelebbről érintő forrásanyag karbantartásával. A magyar nemzeti bizottság a MTA megbízásából Mályusz Elemér vezetésével alakult meg, Mályusz halálát követően Györffy György, majd Engel Pál, végül Szörényi László vezették azt.6 A magyar Nemzeti Szerkesztőbizottság – utolsó tagjai Szörényi elnöklete mellett Érszegi Géza, Havas László és Jászay Gabriella voltak – aktivitása a nyomtatott sorozat utolsó kötetének megjelenésével befejeződött. Három alkalommal történt kísérlet a nem elbeszélő, főképp diplomatikai forrásbázis repertorizálására – Draskóczy István, Horváth Richárd és W. Kovács András (Erdély) munkája nyomán: ezek maguk is német modellen, Oesterley Wegweiserén alapultak –, de ezen munkálatok is inkább egyéni kezdeményezésből és erőfeszítésből születtek, folytatásuk nem volt biztosított.

Az elektronikus nyilvántartásnak terjedelmi korlátai jóformán nincsenek, ajánlatosnak látszik a korszerű technika igénybevétele a megvalósítás érdekében. A német modell eredetileg olyan, folyamatosan frissülő és letölthető pdf-lapokkal kísérletezett, melyek formátumukban szorosan követték a római kiadvány tipográfiai rendjét, később azonban az eredeti formához kevésbé ragaszkodó html- közlésre tértek át, aminek a frissítése is könnyebben megoldható. A francia vállalkozás eleve az utóbbi mintát tekintette alapnak. Célunk az volt, hogy az előttünk járó modell-vállalkozások tapasztalataira támaszkodva, a magyar nemzeti bizottság elkészült munkálatait felhasználva létrehozzunk egy forrásjegyzéket, amely két nagyobb szerkezeti egységre tagolódik. Az elsőbe kerül a nyomtatott forráskiadványok tartalomjegyzék mélységig bontott bemutatása (a Repertorium Fontium I. és a Magyar irodalomtörténet bibliográfiája I. köterére támaszkodva [Series collectionum]). A második az ún. elbeszélő, szépirodalmi jellegzetességeket is mutató kútfők csoportja [Series fontium, A-Z], melyeknek a száma korlátozott, ezeket szerzőnév vagy cím alapján betűrendbe lehet sorolni. A fő feladatnak a középkori magyar történelemmel kapcsolatos forráshelyzet feltárását és összegzését tekintettük, ehhez felhasználtuk az eddig rendelkezésre álló repertóriumokat (Potthast és a Repertorium Fontium magyar tárgyú anyaga, Ulysse Chevalier, Bartonik Emma, Kosáry Domokos, Kaeppeli, Soós–Draskóczy, Horváth Richárd, Szovák–Veszprémy, tematikus lexikonok stb.). A rendszer felépítését követően második lépésben az adatállomány korszerűsítésére törekedtünk, ebben a munkaszakaszban történt az újabb szakirodalom feldolgozása és a kinyerhető adatok beépítése az adatszerkezetbe. A munka természetszerű mellékterméke a kurrens bibliográfia nyilvántartása. Mind a nyilvántartás, mind a bibliográfia tipográfiailag rendezett formát is kapott (pdf-formátum). A forrásbázis gondozása magában rejti a lehetőségét a régi, elavult kiadásban rendelkezésre álló kútfők újrakiadása szükségességének megállapításával és eddig csak kéziratos formában kutatható szövegek tudományos igényű közzétételével.

Nyilvántartó rendszerünk korszerű színvonalon kínálja a történeti megismerés forrásaira vonatkozó tudást. A címszó vagy az utalórendszer segítségével megtalálható a rendszerben a kérdéses forrás rövid lexikon-szócikk szerű összefoglalása létrejötte és ábrázolása időhatárainak, továbbá geográfiai kereteinek és forrásértékének feltüntetésével. A rendszer tartalmazza a kézirati hagyományozódással kapcsolatos ismereteket, az őrzőkéziratok korát, egymáshoz való viszonyát. Végezetül bibliográfiát foglal magába az adott forrást magát kutatási tárgyként kezelő vagy arra csak támaszkodó szakirodalomról.

A nyilvántartó rendszert szándékunkban áll folyamatosan frissíteni, bővíteni és idővel további egységekkel (pl. Series diplomatum) kiegészíteni.